2016. június 27., hétfő

2. Fejezet

*Emma szemszöge.*
Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, ám amint sikerült vissza is zártam őket, mert a szikrázó nap sugarai majdnem kiégették a retinámat. Felemeltem a kezemet, hogy eltakarjam a napot, ám valami furcsát éreztem a lábamnál, mintha a tengerből kicsapó lágy hullámok nyaldosták volna. Óvatosan felültem és megláttam, hogy nem tévedtem nagyot, előttem az óceán véget nem érő kékje terült el. Megdörzsöltem egy párszor a szemem, mire megbizonyosodtam, hogy igen, ez tényleg itt van előttem, csak ezután vettem észre, hogy totál meztelen vagyok, és mindenhol csupa homokos, még ott is, ahol nem kéne.
Hol a francba vagyok? Éppen ment lefelé a nap, így jobb dolog híján felhúztam a mellkasomhoz a térdeim, majd átkaroltam őket, és így ülve nézem a gyönyörű korongot, amint az óceán lassan elnyeli.
Hogy kerültem ide? Tudom ki vagyok, hány éves, hol lakok, és hogy mi történt az eddigi életem során. Az utolsó emlékem az, hogy a Loch Ness tó közelében elhelyezkedő kastélyszálló lépcsőjén ülök, de utána se kép se hang. 
Észre sem vettem, hogy valaki mögém ér, és leteríti a meztelen hátamat egy pokróccal.
- Gyönyörű, igaz? – kérdezte egy ismerős hang mellém ülve.
A fejemet azonnal a hang felé kaptam, és sikeresen meg is találtam a tulajdonosát. Sírni kezdtem, majd az ölébe vetettem magamat, és megöleltem.
- Te jó ég, anya – zokogtam.
Ennyi volt minden, amit ki tudtam préselni magamból. Olyan erősen szorítottam magamhoz, hogy már-már félő volt, hogy összetöröm, vagy esetleg ő engem? Nem kellettek szavak, mert a szeméből lehulló könnycseppek is elegek voltak ahhoz, hogy tudjam ő is nagyon örül nekem. Csak ültünk és ültünk, valamint élveztük a pillanatot, hogy végre újra együtt lehettünk. Rettentően hiányzott, de próbáltam mindig elfojtani magamban ezt a hiányérzetet, és Anne-nel pótolni, ám kevés volt. Mikor úgy éreztem, hogy újra el tudom engedni, karnyújtásnyira eltoltam magamtól, hogy szemügyre vehessem. Gyönyörű szőke melírcsíkokkal tarkított haja, most hasonló kontyban volt, mint Harry-nek szokott lenni, és a fogait kivillantva mosolygott, amiben a legfurcsább az volt, hogy gyönyörű sorban álltak. Mindössze egy fehér fürdőruhát viselt, amely tökéletesen kiemelte a bronz bőrét.
- Istenem, kész nő lett belőled – nézett végig rajtam. – Kész nő lett belőled.
Megint sírni kezdtem. Már 10 éve nem láttam, csak álmomban, ám ott sosem tudtam megérinteni, mert túl messze volt, vagy az érintés pillanata előtt felébredtem. A kezemet óvatosan felemeltem, és végigsimítottam az arcát. Ő finoman a tenyerembe hajtotta a fejét, majd elfordította, hogy egy lágy puszit leheljen a bőrömre. Ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy tényleg itt van.
- Annyira hiányoztál – szipogtam. – Hol vagyunk?
Anya szemei hirtelen kipattantak, a mosolya másodpercek alatt eltűnt az arcától. Komoly lett és ez azonnal megrémített. Így közelebbről megnézve észrevettem, hogy már nem volt olyan fiatal, az arcát barázdák borították, a szeme széléből szarkalábak futottak szét, de még így is gyönyörű volt, hisz’ ő volt az én anyukám.
Várjunk, de csak volt.
Az arckifejezésem megváltozott a megvilágosodás szikrájától. Azt hiszem én is meghaltam.
- Sajnálom kincsem – hajtotta le anya a fejét. – Emlékszel mi történt?
Elkezdtem gondolkodni, de még mindig csak az a kép villant be, amikor a lépcsőn ültem. Agyaltam tovább, és megjelent Harry képe az elmémben. A gyönyörű szemei, a haja, amint futott felém, és ahogy a nevemet ordította. Zuhantam, de ennyi. Megráztam a fejemet, mire anya összeszorította a szemét.
- Gyere – húzott fel magával. – Bemegyünk, felöltözöl és elmesélem neked.
Nem szerettem volna hallani a halálomnak a történetét, hisz’ így is elég tragikus lehetett, ha nem emlékszem rá. A pokrócot magamra terítve követtem anyát egy óriási luxusvilla felé. Mi ez basszus, valami hullaszálló?
Lassan bementünk és egy pár ismerős arccal találtam szembe magam. Itt volt a nagypapám, a dédnagymamám és legnagyobb meglepetésemre itt volt Adolf is. Láttam még sok, már elhunyt családtagomat, de ahogy körbenéztem akadtak ismeretlen arcok is. Szorgalmasan követtem anyát, aki felvezetett a szobájába, s ott elővett nekem egy, az övéhez hasonló bikinit. Gyorsan felkaptam, majd követtem őt vissza a hallba. Adolf ott ugrándozott körülöttem, míg le nem hajoltam, hogy megsimogassam. Drága kiskutyám hátravetette magát és várta, hogy tovább kényeztessem. Amint ez megtörtént elégedetten lihegett és csóválta a farkát. Istenem, ő is mennyire hiányzott. A könnyeimmel küszködve felegyenesedtem, majd üdvözöltem a családtagjaimat. Mindenkit egyenként megöleltem, majd egy puszit nyomtam az arcukra. Anya eközben a konyhába ment, így amit végeztem utánasiettem, és láttam, hogy narancsot facsar. Emlékszem mennyire utálta, amikor narancslevet kértem, mert akkor még nem volt elektromos facsarónk és kézzel kellett kipréselnie az utolsó cseppig. Az, ahogy láttam, milyen boldogan csinálta, kérés nélkül, teljesen feldobott. Az anyukám itt volt velem és ezt senki nem vehette el tőlem!
- Sziasztok – köszönt egy ismerős hang a hátam mögül.
Ez a hang nem éppen egy családtagomé volt. Most vidáman csengett, nem úgy, mint a legutóbbi találkozásunkkor, bár az eléggé emlékezetes maradt a hashajtó tabletták miatt. Te jó ég, akkor most ő is halott? Én erről miért nem tudtam?
- Szia Diana – köszönt neki anya. – Kérsz te is?
- Nem, köszönöm – ült le mellém. – Na, és hogy vagy Emma? Nem hiányoztam? – kuncogott.
Olyan boldog volt, mint aki valóra váltotta élete legnagyobb álmát. Vagy ez csak káröröm volt, hogy végre én is kipurcantam? Nem, mosolya tényleg őszinte volt és levakarhatatlan, mint mindenki másnak, akivel eddig találkoztam. Lehet ez valami furcsa vonása a halálnak: nincs depi csak happy?
- Jól, és te? – kérdeztem vissza – Öhm, én nem tudtam, hogy te…
- Áá semmi gáz – legyintett a kezével. – Azért, ha érdekel a sztori, majd Rose megmondja, hol találsz. Amúgy, honnan ismeritek egymást?
Elgondolkoztam. Diana nem tudja, hogy ő az anyukám? És ő honnan ismeri?
- Diana – szólalt meg hamarabb anya –, ő itt a lányom, akiről annyit meséltem.
Ennél egy kicsit élénkebb reakciót váltam, de csak megrántotta a vállát és lerendezte egy „értemmel”.
- Akkor nem zavarok, majd gyere be hozzám – kacsintott rám, s ezzel felállt, majd kiment.
Anya eközben elkészült az italunkkal, így kivezetett, hogy a friss levegőn beszélgessünk tovább. Egy hintaágyba ültünk le, de hirtelen azt sem tudtam, hogy kérdezzek, meséljek, vagy egyáltalán szólaljak-e meg. Szerencsére nem kellett sokáig vívódnom, mert anya megtörte a csendet.
- Hogy vannak a többiek? – érdeklődött ugyan úgy mosolyogva, mint Diana.
Meglepett a kérdése, bár gondoltam, hogy beszélni fogunk róluk.
- Jason kitűnő tanuló és nagyon jól van. Vannak vele gondok, mert az osztálytársai piszkálják, de egy nagyon kedves, aranyos és csupa szív srác lett belőle – kezdtem bele a kedves részbe. – Harry tanácsokkal látta el, amik be is váltak. Apa is jól van. Miután elmentél, létrehozott egy vállalkozást, ami kinőtte magát egy hatalmas vállalattá. Nagy nehezen, de tovább lépett. Anne-nel, a régi barátnőjével, újra találkoztak, és össze is költöztek velünk. Ő és a fia nagyon kedvesek, bár az elején Harry - a fia -  egy pöcs volt.
Csak nevetett, ahogy meséltem neki, és nagyon jó volt látni, hogy örül.
- És mi a helyzet veled? – érdeklődött. – Diana mesélt dolgokat, és én tudtam is, hogy te vagy az a „liba”, akiről beszélt, főleg, hogy apád és öcséd nevét is említette.
- Nagyon megváltoztam, mikor elmentél. Apa sokáig nem mondta el, hogy mi is történt igazából, de én tudtam. A jegyeim szörnyűek lettek, a viselkedésem pedig még szörnyűbb. Aztán rájöttem, hogy semmi értelme nincs ennek, így a jegyeim javulni kezdtek, de a viselkedésem maradt. Felvettek egy jó gimibe, és majdnem kitűnő tanuló voltam.
Anya nevetni kezdett, de nem értettem, hogy miért.
- Nem érdekel a sok sulis maszlag – rázta a fejét. – Barátok, srácok? Diana mondta, hogy mit is csináltál, szóval ki vele.
- Az első évben megismerkedtem egy pár lánnyal, de volt egy különleges, Viky. Teljes mértékben megbíztam benne, ami kölcsönös lett, és legjobb barátnők lettünk, majd jött Bridget, Zoé, Amy, és végül tizenegyedikben Demi. Kizártunk mindenki mást, hisz’ mi sosem támadtuk hátba egymást és mindig számíthattunk a másikra. Egy pár fiú is csatlakozott hozzánk, akik szintén megértették a dolog lényegét, így ma már az életemet is rájuk merném bízni. Nos, volt egy barátom Robert. Ő egy magas, mézszínű szemű, barna hajú, izmos srác volt, borostával, mondhatni az osztály szépfiúja, mivel alig akadt lány, aki ne lett volna oda érte. Első éves korom óta tetszett, majd egy nap beszélgetni kezdtünk, és később egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Nagyon jól megvoltunk együtt, de a legjobb barátnője, Virginia, utált engem és ott rúgott belém, ahol csak tudott, néha még szó szerint is, bár később betörtem az orrát – kuncogtunk fel egyszerre. – Egy nap új osztálytársunk jött, Harry. Nagyon bunkó volt, viszont velem legtöbbször más volt. Jó persze, utáltuk és piszkáltuk egymást, főleg miután kiderült, hogy együtt fogunk élni. Rob egy nap megelégelte, hogy Virginiával rosszban vagyok, így szakított velem. Harry egyik régi ismerőse volt ugye Diana, akivel az említett fiú szülinapi buliján ismerkedtem meg. Ugyanekkor Rob új esélyt kért, amit meg is kapott. Ám, mint kiderült, csak Virginiával fogadott, hogy el tudja-e venni a szüzességem, de nem sikerült neki. Bocsi, hogy ilyen furán mesélem, csak olyan sok dolog van, és egy örökkévalóság is kevés, hogy elmeséljem – mentegetőztem nevetve.
- Értem én, folytasd csak – nézett rám csillogó szemekkel.
- Nos, Diana és Harry kavartak a buli után, én meg utáltam azt a kényes picsát, így mikor reggel megláttam, hogy egy óvszer van az ágyamba, és eszembe jutott, hogy Diana itt járt tegnap este, kicsit berágtam rá, szóval töltöttem neki narancslevet és hashajtót raktam bele, ami nem sokkal később ki is fejtette a hatását. Harry elől elmenekült a lány, és azóta nem hallottam róla. Miután kibukott, hogy Rob csak meg akart húzni, Harry egyre közelebb került hozzám, bár néha még mindig egy segg volt. A tavaszi szünet elején házibulit rendeztem és ott Harry-vel még közelebb kerültünk egymáshoz, így aznap este együtt aludtunk, már nem első alkalommal. Másnap elvitt randizni a nyaralójukba, ott megkért, hogy legyek a barátnője, de nemet mondtam, és megbeszéltük, hogy majd alakulnak a dolgok. Ám a következő napon elvitt Viviennel és Garrett-tel lovagolni, és ott valami megmozdult bennem, ami nem a reggeli volt. Úgy éreztem, hogy szeretnék vele lenni, így este, amikor beosont hozzám fürdeni, megkértem, hogy kérdezze meg még egyszer, és igent mondtam neki. Azutáni nap elmentünk a szokásos tanulmányi kirándulásra, de reggel összevesztem vele, mert nem mondtam el apának, hogy én már nem vagyok együtt Rob-bal, mint ahogy az édesanyja állította, hanem csak tereltem. Mint kiderült, magára volt mérges, hogy nem mondhattuk el apának, hogy együtt vagyunk, mert ő nem bírta Harry-t. Aznap este majdnem mindenki rosszul volt a sok piától és fűtől, így egész éjjel pátyolgattuk őket, majd hajnali ötkor elhatároztuk, hogy lefekszünk végre, de kevesebb volt a takaró, ezért körbejártunk minden szobát, de nem volt sehol egy felesleges. Harry felkelt, amikor az ő szobájukba mentünk be, így utána velünk tartott egy takaróval meg egy párnával, ami megoldott mindent. Én és Harry a társalgóban aludtunk, teljesen összegabalyodva, majd másnap reggel kimentem cigizni a kastélyszálló elé a lépcsőre, és bevallom ezzel azt is elmeséltem, hogy mi az utolsó emlékem. Vagyis még annyi van, hogy zuhanok, Harry pedig a nevemet kiáltva rohan felém – szomorodtam el.
Eddig fel sem fogtam, hogy többet nem találkozok apával, öcsémmel és Harry-vel sem. Nem röhögünk a lányokkal együtt és nem lesz senki, aki felvidítson, ha rossz kedvem van. Basszus, de rossz ez az egész. Egy örökké valóság Dianával… érdekes lesz.
- Tudni szeretnéd? – érdeklődött anya, mire bólintottam. – Kimentél cigizni és összevesztél Zayn-nel a fű miatt. Elküldted őt mindenhova, s eközben kijött Harry, aki védte őt arra hivatkozva, hogy ők akarták. Felhúztad magadat, hogy ő is szívott, ezért zokogni kezdtél. Meg akart ölelni, de nem engedted. Meggyújtottad a cigidet, mert eddig nem tudtad, majd a zokogás és a cigi hatására befulladtál és átestél egy vasláncon.
A szemembe könnyek gyűltek, ahogy visszatért minden. A gondolatok, az érzések, ahogy próbáltam összeszedni magam, hogy szóljak Harry-nek, majd az esés.
- Oké ez megvan – töröltem meg az arcom. – És mi ez a hely?
- Nem tudjuk, de itt vagyunk együtt és ez a lényeg. Bevallom mindent tudtam, de hallani szerettem volna az én nagy lányom szájából – ölelt át, és nyomott egy puszit a fejem búbjára.
- Bocsi anya, hol találom meg Dianát? – néztem fel rá.
Elmagyarázta, hogy merre menjek, majd felálltam, hogy megkeressem. Kíváncsi voltam, hogy vele mi is történt, mert sehogy nem akart összeállni a kép. Nagy nehezen megtaláltam a szobáját, majd kopogtam, s amint meghallottam a választ berontottam.
- Mi történt veled? – szaladt ki belőlem a kérdés, mire ő csak kuncogni kezdett.
- Biztos? – kérdezte meg ő is, mint ahogy anya. – Hát jó. Tudod világ életembe hajlamos voltam a depresszióra. Miután úgy leégettem magam Harry előtt, teljesen összeomlottam. Szerettem őt és a tudat, hogy miattad elvesztettem felemésztett. Nem ettem, nem ittam, nem érdekelt semmi. Plusz ott volt az, hogy hallottam dolgokat, milyen kedves volt veled. Velem sosem volt az, én sosem érdekeltem őt úgy, mint te. Először neked akartam rosszat, de rájöttem, hogy azzal Harry-nek ártanék, így végül felvágtam az ereimet. De nincs harag és szomorúság, hisz’ itt csak boldog tud lenni az ember.
Levegőt alig kaptam, annyira lesokkolt Diana története. Hogy érti azt, hogy csak boldog tud lenni az ember? Válaszolni nem tudtam, hanem sokkos állapotban battyogtam vissza anyához, aki még mindig ugyan ott ült. Odaültem mellé és zokogva átöleltem.
- Bűntudatom van, és olyan szomorú vagyok, én nem akartam ezt tenni vele. Én megöltem valakit – mondtam el mit érzek.
Anya teljesen eltolt magától, és megint olyan komoly volt az arckifejezése, mint lent a tengerparton.
- Hogy mit érzel? – kérdezte meg halkan.
Elmondtam neki még egyszer, mire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, és az örömtől sírva átölelt.
- Emma, még nem haltál meg – mondta örömteli hangon. – Itt mindenki boldog, mást nem érezhetünk, de te érzel, ami azt jelenti, hogy nem ide tartozol.
Meglepődtem anya szavain, de fájtak is és szerettem volna visszamenni, de akkor őt megint elveszítem.
- Nem akarlak megint elveszíteni – zokogtam.
- Én várni fogok rád kicsim, és figyellek továbbra is – húzott fel állásba. – Gyere velem.
 A partig meg sem álltunk, majd ott szorosan megölelt.
- Hiányozni fogsz, azt hiszem – motyogta a fülembe. – Aztán nekem összejönni ezzel a göndörrel – rázta meg előttem a mutatóujját.
- Anya én, nem akarlak elhagyni – öleltem meg szorosan.
- De muszáj lesz, szeretlek. Mivel meghaltál, így itt is meg kell. Szépen belesétálsz az óceánba, és úgymond megfulladsz.
Még egyszer szorosan megölet, majd fejével a nyílt víz felé bökött. Lassan elindultam, ám még visszafutottam és utoljára megöleltem.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek és büszke vagyok rád – ölelt vissza.
Újra elindultam befelé, majd mikor még a felső testem kint volt visszafordultam, és láttam, ahogy integet.
Egy idő után a talaj eltűnt a lábam alól és süllyedni kezdtem. Éreztem, ahogy a tüdőm megtelik vízzel, majd az oxigénhiány hatására elájultam. Újra sötétség és csönd vett körül.
Ólomsúlyú szemeimet nehezen nyitottam ki főleg, hogy a hirtelen jött fény is bántotta őket. A kezemet a szemem elé kaptam, de meg is bántam, mert óriási fájdalom nyilallt belé. Miután hozzá szoktam a fényhez körbenéztem, hol is vagyok. A gépek pityegéséből, a belőlem kilógó csövekből, a fehér falakból és a sok aggódó tekintetből ítélve egy kórházban. Itt volt apa, Jason, Vivien, Louis, Liam, Zayn, Josh, Niall, Viky, Zoé, Amy, Bridget és egy számomra ismeretlen lány.

- Hol vagyok? – motyogtam rekedtes hangomon. – És miért vagyok egy kórházban?

Sziasztok!
Tudom, megint késtem két napot, sosem fogok megváltozni, bocsánat. A részek innentől minden szombaton érkeznek úgy, mint régen. Remélem ez a rész is tetszett, bár szerintem borzasztó lett (emiatt késtem, mert átírtam). Véleményeteknek megfelelően pipáljatok, és nyugodtam írjátok le a meglátásaitokat! Köszönöm, hogy elolvastátok!

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hát ez a nap is eljött!Már alig vártam,hogy újra olvashassam Emma történetét.Szerintem nem lett borzasztó,sőt.Kifejezetten tetszett.Különleges volt.Másnál még nem olvastam ilyet és pont ezek miatt szeretem a blogodat.Ezek a dolgok egyedivé teszik a történetet és nem a szokásos sablon blog lesz belőle.Alig várom a szombatot!
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon aranyos vagy! Örülök, hogy ennyire tetszik a blog, el sem tudod képzelni, hogy ez mennyit jelent nekem! <3
      Dreamer.

      Törlés
  2. Nagyon jó lett, csak így tovább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Köszönöm a támogatást Leila! Tudod, hogy nélküled nem lenne blog! :D Kiraktam az első dokis részt. H <3 (Nem várok negatív választ ide, csak üzenetben!!!)
      Dreamer.

      Törlés
  3. Uristen�� Mar annyira vartam h folytasd a tortenetet. Mar tavaly nyaron is inadtam, most mar csak jobban tudom. Bevallom nem erre szamitottam h igy fogod elkezdeni de sokkal jobb lett es egyaltalan nem borzaszto szerintem sem. Egyszeruen nincs mas szo ra csak az h imadom a torteneted. Nagyo varom a kovetkezo szombatot h ujra olvashassam Emma es Harreh tortenetet❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Örülök, hogy örülsz! Köszönöm szépen neked is a támogatást, és ezt a kommentet, nagyon sokat jelent! :)
      Dreamer.

      Törlés